Szeretet hete

A témát érzelmi felhanggal tudom csak indítani, mert pedagógusi pályám tíz osztályfőnökségére nem lehet meghatottság nélkül visszaemlékezni. Nem azért felfokozott a ez a lelkiállapot, mert valamennyi osztályom angyali lett volna, és konfliktusok, problémák soha nem borzolták volna a mindennapokat, ez magától értetődően nem volt így, ugyanakkor csupán már az a tény is szívmelengető, hogy úgy emlékezhetek rájuk, mint akik hozzám tartoztak.

Mindenkori felfogásomban az osztályfőnökség érzelmi kötődést jelentett. A gyerekek számára olyan személy lehettem, akihez bánatukkal-bajukkal bizalommal fordulhatnak, és nemcsak iskolai, hanem sokszor a családi problémákkal is megkereshetnek. Azt tapasztaltam, hogy a saját osztályom még a szakóráimon is igyekezett jobban teljesíteni, viselkedni: meg akartak felelni az osztályfőnöknek. Tudták, hogy figyelek rájuk, semmi nem maradhat titokban. Sokféle gyerek, és mögöttük sokféle értékrendű, gondolkodású család, akiknek az életét befolyásolja a döntésem, tanácsom. Nagy felelősség a siker reményével! Vonzó kihívás!

Az osztályfőnökség feladatkörét tartalmazza a munkaköri leírás, lehet maradéktalanul teljesíteni, és számon lehet kérni, de a lényeg az érzelmi kapcsolat. A gyerekek érzelmi szenzorai annyira érzékenyek, hogy hamar észlelik, ha nem valódi az érdeklődés, ha csak feladatteljesítés van a tanári magatartás mögött.

Ha tanulóink személyiségét nemcsak intellektuálisan akarjuk fejleszteni, hanem érzelmeket kifejezni tudó, boldogságot adni és kapni képes emberekké akarjuk őket nevelni, minden alkalmat ki kell használnunk a személyiségformáláshoz. Saját példánkkal is, de csak őszintén!

Nem minden pedagógus szeret osztályfőnök lenni. Sok az adminisztráció, sok a túlmunka a szabadidő rovására, az úgynevezett problémás gyerekek száma a problémás családjukkal együtt egyre nő, és miközben az iskolától várnak minden megoldást, egyre több jogot formálnak a beleszólásra.

Sokan megfogalmazzák, hogy a mai gyerekek érzelmi élete különbözik a korábbi generációkétól. A digitális kultúra eszközei fogva tartják az Y meg Z generációt, többségüket leginkább durva elektronikus játékok és a személytelen, felelősség nélküli chatelés kötik le. A pedagógia törekszik arra, hogy a digitális technika a tanulást szolgálja, terjed az ismeretszerző és ismeretellenőrző programok használata. A házi feladatok gyűjtőmunkája is az internetre épül. Óriási a lehetőség a tudásszerzésre, ha a megszerzett információk rendszerbe tudnak épülni és rögzülni.

Ez még nem működik, és a gép nem pótolja az emberi kapcsolatokat sem, ami a gyerekek érzelmi, szociális fejlődésében lemaradást okoz. A családi élet, a családtagok egymással való kapcsolata is sivárabb lesz, ha a gyerek folyamatosan a gépen lóg, és elhárítja a szülők próbálkozásait azzal a felsőbbrendűséggel, hogy ők nem értenek a géphez. A szülők idegennek érzik saját gyermeküket, aki fegyelmezetlenül, öntörvényűen viselkedik, ki tudja, miket olvas a neten, milyen erkölcs hatása alá kerül. A szülő gyakran a konfliktuskerülés miatt háttérbe vonul, és rábízza gyermekét a gépre. A technikát önállóan és profi módon kezelő gyerek emberi kapcsolatai, emberi érintkezési lehetőségei és formái mennyiségileg és minőségileg beszűkülnek. Az érzelmi intelligencia fejlődéséhez viszont szükséges a másik ember jelenléte, visszatükröző hatása. Kellene a befogadás, az elfogadás, az empátia megélése, a tolerancia gyakorlása, az érzelem indította kapcsolatok keresése az együttlét öröméért, szeretet adása, elfogadása, igény a konfliktusok kezelésére, önmaga megismerésére, a másik ember tiszteletének a megtanulására, a felelősségvállalás erkölcsi értékének megismerésére.

Ha ez nincs meg, akkor zúdulnak az információk gyakran durva tartalommal, és az információk, ismeretek feldolgozásának hiányosságai a gyerek érzelmi életének elszegényesedéséhez vezetnek.

Az iskolának lehetőségei vannak a tanulók érzelmi életének fejlesztésében, de egyúttal felelőssége is, hogy minél több alkalmat biztosítson a lelki egészség megalapozására, erősítésére, és mintát nyújtson a kiegyensúlyozott életre.

Az osztályfőnöknek a karácsonyra készülés, az adventi időszak programjának tervezésekor és a megvalósítás során gondolnia kell arra, hogy egész életre szóló útravaló lehet mindaz, amit bizalomteljes, meghitt légkörben átélnek vele együtt tanítványai.

Az előző gondolatmenet azt kívánta szolgálni, hogy hangsúlyozottan érezze minden osztályfőnök, hogy a gyerekek érzelmi életének gazdagítása rendkívül fontos, aktuális feladat, továbbá előkészítette azt az összefoglalót, amit az adventi készülődésről tapasztalati anyagomban összegyűjtöttem.

Osztálykarácsonyra készülődve

Egy osztályomban sem hagytam ki az osztálykarácsonyra készülés lélekemelő programját, még akkor sem, ha látványos iskolai karácsonyi ünnepségre lehetett számítani. Úgy éreztem, hogy az otthoni, családi méretekben megélhető karácsonyi hangulatot varázsolhatjuk magunknak osztálykeretben. Azzal is tisztában voltam, hogy nem mindegyik családban működnek úgy a családi történések még karácsonykor sem, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A szeretetre, törődésre éhes gyerekek a családokban is sok mindent el tudnak érni.  Hittem abban is, hogy az osztályom tanulói közelebb kerülnek egymáshoz, megmutathatják egymásnak a kevésbé ismert jó énjüket, és a visszajelzések jó hatással lesznek.

Az osztályfőnökök fokozatosan építik a közösséget, és a közösséghez való kapcsolatukat, vagyis nem lehet ugyanolyan érzelmi töltésű az egyes évfolyamokon a készülődés. Az osztályösszetétel is meghatározó, nem lehet semmit ráerőltetni a gyerekekre. Az én gyakorlatomban az első lépés az volt, hogy megkérdeztem az osztályomat, mit gondolnak, tartsunk-e osztálykarácsonyt. Ezt a gondolatot már november végén felvetettem, hogy legyen elég idő az előkészületekre, a megvalósításra. Nem gondoltam korainak, hiszen a kereskedelem már októberben elárasztja a boltokat a karácsony kellékeivel, és hosszú időn át sokkolja az embereket vásárlásra ösztönző üzeneteivel. Ezzel a hosszú időn át tartó fényárral inkább veszít az ünnep a meghittségéből. A szépség megkopik a lélekben, bele lehet fáradni a tülekedésbe, az erőszakos, tolakodó giccs-karácsonyba.

Éppen ezért javasoltam gyermekeimnek, hogy a karácsony előtti hetet nyilvánítsuk a Szeretet hetének, amire a koronát, vagy mondhatnánk a csúcsdíszt a szünet előtti, utolsó iskolai napon tartandó osztálykarácsony teszi fel. Ráhangolódásnak jónak tartom azt, ha a gyerekek vallhatnak arról, milyennek szeretik, hogyan élik meg a karácsonyt. Magyartanárként módszer: Szeretem a karácsonyt címmel kis fogalmazásban élhetik át a jó emlékeket, de a következő kérdéssor is hatásos szokott lenni. Fellelkesednek tőle, és meg is akarják osztani a többiekkel a leírtakat. Sokáig újságolják egymásnak, ki mit írt.

Személyes kérdések a karácsonyról
1.    Mi a kedvenc karácsonyi filmed?
2.    Hol töltöd az ünnepeket?
3.    Mi a kedvenc karácsonyi zenéd?
4.    Mikor bontod ki az ajándékokat?
5.    Igazi vagy mű fenyőfátok lesz?
6.    Kedvenc ünnepi ételed?
7.    Van olyan hagyomány, amit nem hagynál el?
8.    Mi volt a legjobb ajándék, amit eddig kaptál?
9.    Mi volt a legviccesebb ajándékod?
10.    Légy őszinte: adni vagy kapni szereted jobban az ajándékokat?
11.    Melyik az a hely, ahol álmaid karácsonyát töltenéd?
12.    Melyik típus vagy, aki jó előre beszerzi az ajándékot, vagy aki utolsó pillanatra hagyja?
13.    Mi a kedvenc karácsonyi illatod?
+ 1. Melyiket szereted jobban, a színes vagy az egyszínű karácsonyfát?

Ezt követően jöhetnek az ötletek, hogy a Szeretet hetén mit csináljunk, hogyan tegyük emlékezetessé az osztálykarácsonyt. Abban mindig nagy volt az egyetértés, hogy legyen a teremben karácsonyfa, amit saját készítésű díszekkel teszünk pompázatossá, és legyen titkos ajándékkészítés, ajándékozás. A Titkos Angyalka tőlem eredő ötlete első alkalommal nagy izgalmat okozott, de aztán mindig akarták csinálni újra és újra. A télapózásnál megszokott névhúzás, a titkos csomaggal való ajándékozás kedvelt mód volt az izgalmakra, de az angyalkázás mást ígért. A Szeretet hetén a kihúzott név tulajdonosa minden nap számíthatott valami személyesen neki szánt meglepetésre, valamilyen kedveskedésre. Észrevétlenül kellett a padjára, a holmija közé csempészni az aznapi angyalkaajándékot. Lehetett ez egy alma, egy pici csoki, egy matrica, egy Lego darab, egy kinyomtatott versike, történet, gyurmafigura, kiszínezett kép bármi, de arra kellett törekedni, hogy olyan dolog legyen, ami az osztálytárs kedvencének számít.

Az ötlet bedobása után nem rögtön következett a névhúzás, hadd gyűjtsék az ötleteket, kinek mivel lehetne örömet okozni, ha ő lenne az, akit húznak. Az osztálytársra figyelés főpróbája vagy vizsgája ez a játék. A kihúzott osztálytárs egyúttal az a személy is lett, akinek a karácsonyfa alá ajándék készült a héten. Megbeszéltük, hogy lehetőleg készített, és ne vásárolt legyen az ajándék, de az összeghatárban is megegyeztünk.

Mi mindenre kell figyelni, mire kell készülni?

Összegyűjtöttük, és megállapodtunk, hogy ki miben ügyes, az segíti a többit. Így alakultak kis csoportok az osztályban:
– Karácsonyi jelképek kutatói,
– Zenei csoport karácsonyi dalokkal,
– Ablakdíszek csoport,
– Karácsonyfadísz csoport,
– Asztaldísz csoport,
– Ajtódísz csoport,
– Ajándék-csomagolás csoport,
– Ajándékkísérő kártya csoport,
– Karácsonyi édesség receptek csoport.

Megjelöltük a határidőket is, hogy időben a többiek elé kerüljenek a használható ötletek. Az osztályterem falán mindig volt egy közösségi tábla, amire most naponta két-két csoport ötletei felkerülhettek. Nagy magabiztossággal tudtak kutatni a neten, és itt a családi háttértudást is be lehetett vonni. A vállalkozók tudták, hogy olyan dolgot kell a többiek elé vinni, amit meg tudnak valósítani, hiszen az osztálykarácsonyra kell ajtódísz, asztaldísz, ablakdísz, a fenyőfát fel kell díszíteni megfelelő díszekkel. Az ünnepen zene szóljon, az ajándékok szépen csomagoltan kerüljenek a fa alá kísérőkártyával együtt.

A Szeretet hetén nem sajnáltam az óráim előtt, sőt néhány percet az órámból sem tartottam hiábavalónak, hogy a csoportok ötleteiből az egész osztály kiválassza, megszavazza azt, amit a legjobban szeretne, illetve a fortélyokat be lehetett mutatni például ajándékcsomagolás, ablakdísz-készítés. Az osztály karácsonyfája díszítéséhez a felelős csoporton kívül a feladat nagysága miatt mások is csatlakoztak, és készítették a díszeket. A készülődés nem volt elszigetelt, hiszen az iskola más osztályainak is volt programja, és a szakórák is besegítettek. Rajzóra, technikaóra a manuális munkákhoz biztosított időkeretet, az énekórán tanultak új karácsonyi dalt is. Az informatikaórán pedig bátran kutathattak ötletek és technikák után a díszekhez, illetve finomságok receptjei után.

A csoportok vagy az osztálypénzből vagy szülői felajánlásból szerezték be az anyagszükségletet. Soha nem volt gond a fenyőfa beszerzése sem, mindig volt olyan család, aki azon a neves napon korán ott volt a fenyőfával a teremben. A szülők támogatták az eseményt azzal is, hogy többen készítettek mézeskalácsdíszeket a fára, és süteményt küldtek be, hogy édesen teljen a nagyon várt nap.

Az egész hét tele volt nyüzsgéssel, találgatták, ki tehette a tolltartóba a szaloncukrot, ki dugta a táskába a körtét, és kitől származhat a könyvjelző. Nagyon ötletes, új dolgokkal álltak elő általában a felelős csoportok, hiszen őket is megragadták az új kihívások. Természetesen korosztályfüggő volt a szint, és a vállalt tennivalók száma is. A kisebbeknél több felnőtt segítségre volt szükség, amit nem bántam, mert a családok életét is felpezsdítette a készülődés.

Egy kis ízelítő az internet gazdag kínálatából az adventi készülődéshez. Mézeskalács díszítés, gyertyás asztaldíszek, ablakdíszek papírból. Kimeríthetetlen tárháza az ötleteknek!
Legtöbbször úgy érezhettem, hogy a gyerekek sok élménnyel, ismerettel gazdagodtak, és az angyalkás játék közelebb hozott olyan gyerekeket is, akik kevésbé ismerték egymást.

Az osztálykarácsony napja, a szünet előtti utolsó nap a mi iskolánkban nem a szakos tanítás szigorú napja szokott lenni. Úgy ítéltük meg, hogy többet nyújtunk a gyerekeknek egy meghitt osztályünnepléssel, majd az iskolai karácsonyfa körüli énekléssel, mint feladatmegoldásokkal.

Sok kedves pillanatra emlékszem azokról a napokról. A fenyőfát közösen díszítettük az elkészült díszekkel, és közben karácsonyi dallamok szóltak. Mindenki a fa alá tette a becsomagolt ajándékot. A termet úgy rendeztük be, hogy félkörben ülve mindenki a karácsonyfára lásson. Az osztálytól mindig azt kértem, hogy a kedvemért hangozzon el Juhász Gyula Karácsony felé című szép verse, amit szívesen hallgattak meg az osztályaim évről évre.

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó novemebri számában.