Júdás: áruló vagy az üdvösség történetének fontos eleme?

Jóllehet, az apostol szerepének megítéléséről zajló vita az utóbbi tíz évben lángolt fel igazán Júdás evangéliumának bemutatásával, valójában már évszázadok óta eltérő vélemények láttak napvilágot arról, mit is akart Júdás. Az éppen tíz éve bemutatott Júdás evangéliuma gnosztikus evangélium, amely Iskarióti Júdás és Jézus közötti beszélgetéseket örökítette meg. Az apokrif írás természetesen nem magától Júdástól származik. Első ízben Lyoni Iréneusz tett róla említést, Krisztus után 180-ban. Az 1970-es évekig eltűntnek hitték, ekkor került elő az úgynevezett Codes Thacos, amely Júdás evangéliumának kopt nyelvű fordítását is magában foglalta. A világszenzációnak tartott dokumentumot első ízben a svájci kopt-szakértő, Rodolphe Kasser fordította le, majd adta ki 2006 áprilisában. Ez a munka azonban újabb kérdéseket vetett fel, és számos bírálatot váltott ki más szakértők részéről. Ez a kopt szöveg az eredeti görög verzió későbbi, kopt változata. A mű Jézus és a fiatalabb Júdás beszélgetéseit tartalmazza.

Ki volt Júdás?

A Júdás név a héber Jehuda vagy Judah görög változata. Akkoriban igen népszerű névnek számított Izraelben, hiszen a zsidó nép ősatyja, Jákob pátriárka egyik fiára utalt. Az ősatya tizenkét fia lett Izrael tizenkét törzsének alapítója. Ugyanezt a nevet viselte Jézus egy másik apostola, Júdás Tádé (Taddeus) is. Iskáriótes arám nyelven ’kerijóti’ férfit jelent. Mivel a júdeai településről van szó, Júdás volt az egyedüli apostol Júda törzséből, a többiek mind Galileából származtak. Ez azonban nem teljesen bizonyított. Akad olyan feltételezés, amely szerint az Iszakriót szó gyökere valójában az arámi ’sheqarya’, amelynek jelentése: a hazug ember.

Miközben Szent Pál leveleiben és más episztolákban nem szóltak Iskarióti Júdásról, a szinoptikusok, azaz Máté, Márk és Lukács evangéliumukban már első említésekor utalnak későbbi árulására. Márk megjegyzi: magától értetődő, hogy Júdás testvérének nevezhette Krisztust, hiszen ez megillette mindazokat, akik véghez kívánták vinni Krisztus akaratát. Márk evangéliumából értesülünk arról, hogy Júdás harminc ezüst sékelt kapott a főpapoktól árulásáért. „Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt kérdezte: »Mit adtok nekem, ha a kezetekre adom?« Azok harminc ezüstöt fizettek neki.”

Krisztus az utolsó vacsorán osztja meg a tanítványokkal, ki árulja el, a leginkább egyértelmű utalást Máté evangéliumában találhatjuk erre, Márk evangéliumának interpretációja szerint Krisztus ezt mondta: „Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik”.

János evangéliumában azt állítja, Krisztus kitüntette Júdást bizalmával, mivel megtette őt az apostoli közösség pénzkezelőjének. Ő azonban visszaélt ezzel, mert – János evangéliumának tanúsága szerint – hűtlenül kezelte a pénzt. Kapzsisága miatt árulta el a Megváltót. Amikor betániai Mária megkente Jézus lábait drága kenettel, Júdás azt mondta (Károli Gáspár fordításában): „Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért nem adták a szegényeknek?” (János 12,5). János szerint: „Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és a mit abba tesznek vala, elcsené." (János 12,6).

Jézus már kezdetben figyelmeztette tanítványait, hogy egyikük áruló és ördög, de nem említette meg nevét (János 6,70–71). Utolsó vacsorájukon Jézus háromszor jósolta meg Júdás árulását (Máté 26,21–24. Márk 14,18–21. Lukács 22,21–23. János 13,21–27). Júdás maga is megkérdezte: „Én vagyok-é az, Mester?", Jézus erre azt felelte: „Te mondád” (Máté 26,25), és elküldte őt „A mit cselekszel, hamar cselekedjed” (János 13,27). Lukács és János szerint Júdásba beköltözött a Sátán, és azután árulta el Jézus Krisztust (János 13,27. Lukács 22,3).

Az utolsó vacsora után, mikor Jézus a Getszemáné kertjében volt az apostolokkal, Júdás hozzájuk vezette a főpapok, vének és farizeusok embereit, és elárulta el Jézust egy csókkal (Máté 26,47–50. Márk 14,43–45. Lukács 22,47–48. János 18,2–3).

Miután a főpapok és a vének átadták Jézus Krisztust Poncius Pilátusnak, Júdás megbánta bűnét: „Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek, Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatalan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára. Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt vérmezejének mind e mai napig.” (Máté 27,3-8)

Júdás árulásának háttere az Újszövetség legnagyobb rejtélyei közé tartozik. Valóban kapzsiság vezérelte, amint ezt János állítja? Az árulásáért kapott harminc dénár akkori viszonyok között nem számított kiemelkedően nagy összegnek, egy kézműves havi bérének, egy rabszolga árának felelt meg. Más feltételezések szerint Judás Jézusban látta a zsidó nép felszabadítóját, aki a rómaiak elűzésének vezére lesz. Ám csalódnia kellett, hiszen Krisztus nem földi királyságot akart életre hívni, Isten birodalmát hirdette meg. „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.” (János 18,36)

Júdás személye, árulása kapcsán több teológus vetette fel a kérdést, vajon dönthetett-e másként, vagy az üdvtörténet fontos része volt, azaz Krisztust szolgálta céljai elérésében, hiszen árulásával a keresztfára juttatta Jézust. Így válthatta meg az emberiséget. Az apokrif gnosztikus írások szerint – ezek közé tartozik Júdás evangéliuma is –, Júdás valójában Krisztus szolgálatában állt.

Mindenesetre már Júdás evangéliumának napvilágra kerülése előtt is akadtak egyházatyák, akik másként tekintettek az árulóra. Origenész például egyenesen szentként ünnepelte.

Egyes vélekedések szerint Júdás negatív megítélése összefüggésben állhat a Krisztus után 120 körül keletkezett János evangéliumának elterjedésével. Akadnak olyan vélemények is, amelyek szerint Júdás személyével próbálták a keresztények megkülönböztetni magukat a zsidóktól. A csodálatos ékesszólásáról ismert, 4–5. században élt Aranyszájú Szent János például összefüggést látott a zsidó nép és Júdás között.

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó áprilisi számában.