A magazinolvasáshoz
kérjük, jelentkezzen be!
Regisztráljon és böngésszen 10 napig díjmentesen
A sokféleség tanítása
Mindannyian szeretnénk, ha a gyermekeink egy olyan világban nőnének fel, amely mentes az elfogultságtól és a diszkriminációtól, amelyben van esély rá, hogy nagy lelki sérülések nélkül elérhetik álmaikat, és úgy érezzék, hogy bármi történjen is az életben, azt lehetséges megoldani. Azt akarjuk, hogy érezzék magukat szeretve és befogadva, soha ne tapasztalják meg az elutasítás vagy kirekesztés fájdalmát. De a valóság nem ez.
Olyan világban élünk, amelyben a rasszizmus és az elfogultság szerteágazó formái továbbra is nagy hatással vannak ránk. A hátrányos megkülönböztetés fáj, és sebeket hagy maga után, amelyek egy életen át megmaradnak, befolyásolva a célokat, az ambíciókat, az élet nagyobb döntéseit és az önértékelés érzését.
Hogyan tudjuk a legjobban felkészíteni a gyermekeket, hogy megfeleljenek a kihívásoknak, és élvezhessék a világ egyre változatosabb örökségét? Nevelhetjük a gyermekeket arra, hogy ünnepeljék és értékeljék a sokszínűséget, büszkék legyenek magukra és családi hagyományaikra. Meg tudjuk tanítani a gyermekeket arra, hogy tiszteljék és értékeljék az embereket, függetlenül a bőrük színétől, fizikai képességeitől vagy az általuk beszélt nyelvtől.
A nemzetek sokszínűbbé válásával, soha nem volt jobb lehetőségünk arra, hogy megtanuljunk tisztelettel együtt élni, és hasznot húzni egymás bölcsességéből és tapasztalataiból. De néha a félelem, a bizonytalanság vagy a kellemetlenség meggátolja az embereket, hogy beszéljenek egymással. Ez különösen igaz az etnikai, a kulturális különbségekre, a nyelv és a kétnyelvűség témáira és a számtalan kérdésre, amelyek egy olyan világban merülnek fel, ahol ezek a kérdések jelentős helyet foglalnak el a gyermekek életében.
Mit jelent szülőnek lenni ebben a sokszínű világban? Mit jelent gyermekként felnőni ebben a sokszínű világban?
A gyermeknevelés szinte minden aspektusát a kulturális hiedelmek és értékek befolyásolják. Az, hogy hogyan beszélünk a kisgyermekekkel, hogyan érintjük meg őket, hogyan öltöztetjük őket, befolyásolja a napi igényeiken keresztül kulturális viselkedésüket is. Az idő múlásával a gyerekek megtanulják, kik ők, és mit tehetnek ezeken a tapasztalatokon keresztül, beleértve a rutinjaikat, hagyományaikat, nyelvüket, kultúráikat és nemzeti vagy faji identitásukat.
Mint tudjuk, a sokszínűség egy összetett fogalom, és nincs egyetlen megfelelő válasz sem egy személy vagy egy család számára.
Speciális kulturális információk nélkül véletlenül, egyszerűen tájékozatlanságból a tanár használhat olyan gyakorlatokat és megközelítéseket, amelyek szembe helyezkednek a szülők erőfeszítéseivel. Például vannak olyan szülők, akik szerint az önbecsülés építése nem foglalja magában a gyermekek dicséretét, és elkerülik a pozitív megjegyzéseket. Így amikor egy anya gyermeke első fecsegéseit ügyetlennek nevezi, számunkra egy ilyen megjegyzés meglepő talán, ugyanakkor a másik kultúrából származó anyának nagyon különböző fogalma is lehet arról, hogy mire lehet a gyermekének szüksége. Hiheti például azt, hogy a gyermekek dicsérete büszkeséghez vezet, amelynek a célja, hogy segítsen neki megtanulni, hogy inkább a csoport felé legyen orientáltabb, mint az egyének felé.
Amikor a szülők gyakorlata különbözik a szakmai magyarázatoktól, és megpróbáljuk az adott magatartásformát megváltoztatni anélkül, hogy megértettük volna a szülők motívumát, csapdába esünk, és a lehető legkevesebb sikert érjük el. Egy másik kultúra szerinti gondolkodás adott esetben nem kevésbé érvényes, mint a miénk. A gyerekek kultúrákkal való ütközésekor bekövetkező esetleges elidegenedésének megakadályozása érdekében képessé kell válnunk arra, hogy érdemben és felkészülten tudjunk beszélni a szülőkkel a különbségekről.
Ha a gyermeknevelés gyakorlatában a pedagógus különbséget tapasztal, akkor a legjobb megközelítés az, ha óvatosan felhívja a szülők figyelmét az adott különbözőségre, ügyelve, hogy a beszélgetés ne tűnjön kritikusnak. A családdal közös munkálat során sok szülő vágyik arra, hogy megmagyarázza a kapcsolatait, mit, miért csinál, milyen a kulturális meggyőződése, még ha azt nem is képes pontosan megnevezi. Más szülők meg sem fogalmazzák ezeket a gondolatokat, vagy észre sem veszik, hogy vannak ilyen különbségek.
Az egyik elsődleges cél az legyen, hogy megtudjuk, hogyan igazodnak a család mindennapi gyakorlatai a gyermekeik céljaihoz. Nyilvánvaló, hogy ha a gyerekek, akikkel együtt dolgozunk, különböző kultúrákból származnak, akkor a feladat túl megerőltetőnek tűnhet. De ahogyan minden egyes gyermek szükségleteit megismerjük, úgy megismerjük a családokat is, ezáltal megismerhetjük igényeiket és kulturális prioritásaikat.
Miközben arra törekszünk, hogy fejlesszük a családok felé irányuló kulturális érzékenységünket, azzal a kérdéssel is szembesülünk, hogy vajon fontos-e, hogy a gyermekek „kulturálisan egységes” bánásmódban részesüljenek minden olyan felnőttől, akinek köze van a jólétük alakításában.
Nyilvánvaló, hogy bonyolult helyzetek merülnek fel, amikor erőteljesen nem értünk egyet a családok gyakorlatával, még azután sem, miután megértettük gyökereiket. Ha ez történik, akkor fontos tudni, hogy a dolgok különböző elintézési módjai önmagukban nem feltétlenül rosszak vagy károsak.
A gyerekek rugalmasak. Alkalmazkodnak és fejlődnek, valamint képesek felismerni, hogy a gondoskodás, a kényelem és a szeretet különböző formákban, különböző környezetekben és különböző emberektől származnak. Ha azonban a különbségek nem találkoznak az érintett felnőttek elfogadó magatartásával, tiszteletével és megértésével, a legtöbb megnyilvánulás nehézségekhez és félreértésekhez vezet. A kulturális szempontból érzékeny gondoskodás minősége fogja eldönteni, hogy a gyermek kizárólag a saját kultúrájában lesz képes megmaradni, vagy más kultúrák részévé is válhat. Ha nem találja meg az iskolában a megfelelő egyensúlyt, akkor a gyerek arra kényszerül, hogy vagy egy adott kultúrát válasszon, és távolodjon el a másiktól, vagy lebegjen a kultúrák között hovatartozás nélkül. Ha soha nem említik meg a gyerekeknek, hogy otthon, amit tesznek, miért teszik, vagy ami rosszabb, más gyermekek és felnőttek furcsának ítélik az otthonában megszokottakat, a gyerekek megtagadhatják a saját nyelvüket, bizonyos ételeket, bizonyos ruhák viselését, bizonyos vallási gyakorlatok követését.
Némely gyereknek igazán nehéz lehet érzelmileg megerősödni abban, hogy ki ő és hová tartozik, amikor otthonán kívüli szokásai meglehetősen különböznek a szülei és családja érdekeitől. Más gyerekeknek könnyebben megy az alkalmazkodás. Épp ezért elengedhetetlen, hogy a tanár tettei előtt fontolja meg a szülők céljait, valamint a gyermek személyiségét, és a döntéseit a gyermek reagálásának figyelemmel kísérésével igazolja. Gondos feltárás után, ha úgy gondoljuk, hogy egy adott gyakorlat károsan hat a gyermekre, fejlődésére és/vagy előmenetelére, fontos, hogy okítás helyett inkább segítsük a szülőket, hogy megértsék a cselekedetből adódó negatív következményeket.
A legtöbb helyzet szerencsére meg sem közelíti azt a pontot, ahol a gyermek komoly veszélyben van. Minden bizonnyal fontos a felnőttek számára, akik gondoskodnak egy gyermekről, hogy kényelmesen és biztonságban érezze magát, és el tudja fogadni a különbségeket. Amikor azonban épp a felnőttek érzik magukat kényelmetlenül, félnek vagy elhamarkodottan ítélkeznek, az esetben éppen, hogy nem támogathatják a gyermekeiket. Ezért van szükség az eltérő kulturális gyakorlatokról szóló nyílt, tiszteletteljes párbeszédre. Az ilyen párbeszédek során viszont nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy ne mondjunk vagy adjunk olyan üzeneteket, amelyek azt hordozzák, hogy a mi kultúránk jobb, mint a saját kultúrájuk. Ha így teszünk, a gyerekek negatív képet alkot magáról és a családjáról.
Mivel a kisgyermekek nagyon hamar, már az iskolás kor előtt kialakítják a képet magukról és más emberekről, fontos, hogy korán kezdjük el tanítani az elfogultságellenes magatartást. Ha ismételjük és hangsúlyosan kezeljük ezeket a leckéket, feladatokat, a gyerekek megtanulják értékelni a másikat, nem fognak félni a különbségektől, megtanulják hamar felismerni és elutasítani az elfogult és a sztereotip megnyilvánulásokat.
A gyerekek a televízióból, a könyvekből, a magazinokból, a fényképekből is korán felismerik azt, hogy mások hogyan tekintenek egyes emberekre. Össze akarják hasonlítani a megjelenésüket, az életüket másokkal, és előfordulhat, hogy aggódnak a különbözőségük miatt. A kényelmetlen reakciók arra figyelmeztetik a gyermekeket, hogy egyes különbségek negatív jelentőséggel bírhatnak. Ebből következőleg nem mindegy az sem, milyen élményanyagon keresztül tapasztalják meg a világot. A szem- vagy bőrszín különbségei megfelelő magyarázatok és tolerancia kíséretében bemutatva természetes módon, minden kényelmetlenség nélkül válhatnak az emberi változatok adott kategóriáivá. Ha viszont felhanggal és hátrányos hangzatokkal kísérve jelennek meg, nem érkezik megnyugtató válasz, akkor ezek a különbségek adott negatív jelentőséget fognak hordozni, megzavarva a gyerekek ön-és mások értékelését. A gyerekeket minden esetben meg kell nyugtatni, hogy a különbségeik rendben vannak, nem feltűnőek, elfogadhatóak és érdekesek. Ráadásul együtt kell dolgozni a szülőkkel, hogy segítsük áthidalni a gyermekek kulturális világában érvényes normák, attitűdök és módszereink közti eltéréseket, és ellensúlyoznunk kell az elszomorító és káros üzeneteket.
Mit tehet a pedagógus?
A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó júniusi számában.
2017-06-14Nagyné Béres AndreaNeveléselmélet