Miről szól a bizonyítvány?

Bizonyítvány: közös munka és értékelés

Karinthy Frigyes híres novelláját olvasva mosolygunk az apja előtt feszengő kisfiún, aki a legkülönbözőbb módon próbálja mentegetni bizonyítványa rossz eredményeit. Mosolygunk a képtelen ötleteken, de mindannyian tudjuk, milyen komoly a szituáció. Érezzük, hogy mennyi szorongás feszíti a kisfiút amiatt, hogy milyen lesz a szülői fogadtatása a bizonyítványának…

Reméljük, hogy világunkban a megfelelő családi és iskolai környezet, család és az iskola rendszeres kapcsolata esetén nem okoz sokkoló meglepetést a bizonyítvány lapozása. A gyermek teljesítményének, fejlődésének folyamatos követése a tanév során, a pedagógus jelzése az esetleges problémákról, a segítés módjairól mind odavezet, hogy a bizonyítvány osztályzatai valóban képet adjanak egy közös munkáról.

Vagyis kinek a munkáját bizonyítja a bizonyítvány? A diákét? A pedagógusét? A családét? A pedagógusnak a szülőkkel való találkozások alkalmával tudatosítaniuk kell, hogy itt közös munkáról van szó, és hogy az együttműködésnek lesz csak jó eredménye.

A pedagógus értékeli az elmúlt év munkáját, és ezt osztályzatban fejezi ki a diák és a család számára. Természetesen a maga számára is, hisz az értékelésben benne van, hogy mit sikerült elérni az adott diáknál az összes körülmény megmozgatásával a tantárgyi követelmények terén. A legtöbb pedagógus a saját felelősségét nem a jegyek megállapításánál érzi csupán, hanem próbálja a tantárgyát megszerettetni, önmagát elfogadtatni, megkedveltetni (a tanár-diák kapcsolatban ez is döntő tényező), óráit úgy szervezni, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltse, tudásvágyát megmozgassa, motiválja őket a tanulásra, a feladatok elvégzésére. Tudja, hogy a különböző személyiségű és képességű tanulóknál nem egyforma módszerrel érhető el eredmény, a lassabb tempó nem jelenti a rosszabb értelmi képességet vagy az érdektelenséget. Egyénileg kell figyelni a tanulókra, ki miben erős, miben szorul segítségre, mit kell vele gyakoroltatni. Fontos látni a fejlődés tendenciáját is. Ha ismerjük a gyermeket, tudhatjuk, hogy az osztályzat hogyan érinti a személyiségét. Vajon nagyobb erőfeszítésre sarkallja, szárnyakat ad a továbbiakhoz, vagy elkönyveli magát rossz tanulónak, és ezzel a bélyeggel motiválatlan, érdektelen kisdiák lesz belőle. Tudjuk, hogy a napi jegy is milyen hatással tud lenni a családok életére, az egész estét beárnyékolja egy gyengébb osztályzatot követő szidás, dorgálás, a kedvezmények, örömtevékenységek megvonásának kilátásba helyezése. A legtöbb pedagógus érzi a felelősséget az érdemjegyek megállapításánál, sőt, az órai, tanítási módszerek megtervezésekor is gondol arra, hogy a gyerekek el tudják-e sajátítani a tananyagot, vagy még a szülő is kínlódhat a házi feladat megoldásakor.

Értékelési célok, formák

A tanuláshoz való pozitív viszonyuláshoz az értékelés mikéntje is hozzájárul. A mai iskolában az osztályozás jelenti a visszajelzést a diáknak, szülőnek arról, hogyan teljesít a gyerek önmagához és csoportjához képest. A pedagógus tudja, hogy tétje van a tanulási folyamat végén kapott osztályzatoknak, hiszen a továbbtanulás attól függhet. Az év végi jegyeket pedig az év közben kapott osztályzatok figyelembe vételével állapítjuk meg.

A tapasztalat az, hogy a tanulók az év közbeni érdemjegyeket összeadják, átlagolnak, és azt az osztályzatot várják a félévi értesítőben és az év végi bizonyítványban. A tanároknak a szülőket és a tanulókat is tájékoztatni kell, hogy az egyes érdemjegyek nem egyforma súlyúak, és az értékelés nem átlagolás alapján történik.

Az iskolai értékelésnek három formája van, mivel a teljesítmény mérésének más a célja.
– Diagnosztikus értékelés: A tanár felméri a tanulók tudásszintjét abból a célból, hogy a továbbhaladáshoz megállapítsa a szintet. A pedagógiai programok ezeket a felmérőket csak százalékos értékelésre javasolják.
– Fejlesztő /formatív/ értékelést végez a tanár a tanítási folyamatban, érdemjegyekkel ad visszajelzést a tanulóknak az előmenetelről, esetleg ösztönző szándékkal is a kevés önbizalommal rendelkező tanulónak a felelések során. A témazáró dolgozatok osztályzatai kiemelt hangsúlyt kapnak, két jegynek számítanak.
– Az értékelés harmadik szintje a minősítő/ szummatív / értékelés, amikor a pedagógus minősíti a tanuló tudásszintjét olyan osztályzattal, ami megmutatja, hol helyezkedik el a csoportja, évfolyama rangsorában, és ez bekerül a bizonyítványba, jelentőséggel bírva az előmenetel szempontjából.
Fontos, hogy ne mossuk össze ezeket az értékelési célokat, és a tanulók és szüleik is tisztában legyenek vele. Vitás helyzeteket előzhetünk meg ezzel, s az osztályzat jobban közelíti a tudás szintjét.

Az osztályozásnak is tárgyszerűnek, érvényesnek, megbízhatónak kell lennie.

Csapó Benő, a pedagógiai értékelés professzora a következőképpen fordítja le ezeket az elvárásokat az osztályozásra:
Az osztályozás
– tárgyszerű, ha
o    nem függ az értékelő személyétől (nem tükrözhetik a tanár hangulatát, előítéleteit, beállítódásait, érzelmeit),
o    nem befolyásolja a konkrét helyzet (egy közepes feleletre ugyanazt a jegyet kellene kapnia a tanulónak, akár csupa kiváló feleletet hallott előtte a tanár, akár csupa gyengét,
o    nem függ attól sem, hogy milyenek voltak a tanuló korábbi eredményei,
– érvényes, ha a jegyek azt a tudást tükrözik, amelynek a jellemzésére az adott osztályzatot használni akarja (például a fizikatudást, és nem a kifejezést),
– megbízható, ha ugyanarra a tudásra mindig ugyanazt az osztályzatot kapja a tanuló.

Fontos alapelv, hogy az értékelés kizárólag a diák teljesítményére vonatkozhat, és nem a személyére, az esetleges rendetlen, órát zavaró magatartására. Az ötfokú skála mégsem teljesen kielégítő az oktatás szereplői számára. Ugyan a mögött az osztályzat mögött eltérő tudás van nem csak iskoláról iskolára, de akár osztályról osztályra is. Ami mégis az osztályzatok mellett szól:
– a hagyományos ötfokú skála egyszerűen értelmezhető a diáknak és szülőnek,
– ösztönözheti a tanulót, hogy jobb jegyet szerezzen,
– könnyebben összemérhető a diákok egymáshoz viszonyított teljesítménye,
– nagyban megkönnyíti a minősítést és a szelekciót.

A rendszer hiányossága viszont:
– nem árulja el a diáknak, hogy miként érhetne el jobb teljesítményt,
– a jobb jegyért való küzdelemben éppen a valódi tudás értéke csökken, hiszen a diákot (és a szülőt) csak a megszerzett jegy érdekli, nem az, ami mögötte van,
– sokkal inkább a tanulócsoportban elfoglalt helyéről szól, mint a valódi tudásáról,
– nem objektív és nem megbízható, ennek egyik oka, hogy a pedagógusok ösztönösen osztályoznak, a tanuló teljes személyiségét figyelembe véve, gyakran rutinból,
– stressznek, félelemnek teszi ki a diákot, aki a rosszabb jegyek miatt szégyent is érezhet,
– az alsó tagozatosok esetében különösen meghatározó az önkép szempontjából, a rossz jegyek valódi bélyegként hathatnak.

Ha a pedagógus igyekszik az értékelést jól csinálni, és az osztályzatok tükröt mutatnak az éves munkáról, reális képet arról, hova jutottak el. Helyes, ha a szempontokat jól ismerik a gyerekek és a szülők is.

Hogyan tovább?

Nagyon fontos, hogy a szülő hogyan viszonyul a bizonyítvány eredményeihez. Miután év közben is figyelt gyermeke munkájára (az iskolában vannak követelmények, amit teljesíteni kell), nem lesz meglepetés, hanem visszajelzés az elmúlt év munkájáról, miben jó, és miben kevésbé a gyermek. Persze az is előfordul, hogy a szülő elfogult, és rosszul ítéli meg gyermeke képességeit, és mindenképpen az iskolát hibáztatja, a tanári értékelést bírálja. Még jó, ha ezt nem a gyermek előtt teszi. De az ilyen családok gyermekei ostromolják a tanárt még az utolsó órán is, szülői biztatásra, hogy hadd feleljen a jobb jegyért. A lehetőséget általában megadják a tanárok, de jó, ha előre tudják a gyerekek és szüleik, hogy nem egyetlen jegyen múlik az éves munka értékelése.

A szülők gyakran presztízskérdést csinálnak a bizonyítványból, és nem képesek a gyermek lehetőségeit figyelembe venni. Dicsekedni szeretnének a kitűnő bizonyítvánnyal, ami nekik annak idején nem sikerült. Társadalmi közegükben olyan megfelelést várnak el, ami nem reális. Sokat ártanak, ha nem fogadják el a gyermeküket azokkal a képességekkel, adottságokkal, érdeklődéssel, ami nagyon is szerethető, de ők elégedetlenséget mutatnak irányában.

Nem a bizonyítványosztás napján dőlnek el a dolgok. A gyerek is szeretne jobb jegyekkel örömet szerezni, de ha szidást kap, és büntetés van kilátásban, a rossz érzések hatalmasodnak el benne, és nem a javító szándék. A szülő általában tudja, hogy gyermeke az iskolai teljesítmény mellett milyen értékekkel, tulajdonságokkal rendelkezik. Tudhatja azt is, hogy a kapott osztályzatok mögött mennyi munka van. Mennyit fejlődött kötelességtudásban, munkabírásban, érdeklődésben az elmúlt időszakban. Semmiképpen ne csak az iskolai teljesítménye alapján ítélje meg a gyereket. Minden gyerek jó valamiben, vannak értékei, és nem biztos, hogy az az iskolai teljesítménye. A szülőnek az a dolga, hogy megtalálja és megfelelően méltányolja ezeket az értékeket. A gyereknek biztosan tudnia, éreznie kell, hogy nem kizárólag az iskolai teljesítménye miatt szeretik, nem az alapján ítélik meg.

A szülő mérlegelje, hogy segítség kell-e a gyereknek vagy megerősítés, és az is lehet, hogy el kell fogadni azt, hogy mit várhatnak el. A gyermek képességeire figyelni kell, és a pedagógus is segíthet a tisztánlátásban. Javítani mindenképpen lehet! Az átgondolás kérdése: megtettem-e mindent, hogyan tovább, hogy a következő év sikeresebb legyen.

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó aktuális számában.