Az olvasói emlékezet felmérése

Ennek a rövid írásnak a terjedelmét jócskán meghaladná, ezért nem is kívánok belefogni annak a kérdésnek a kifejtésébe, miért nélkülözhetetlen a regények elolvastatása és azután közös elemzése az irodalomtanítás gyakorlatában, és miként lehet annak pedagógiai feltételeit megteremteni, hogy a tanulók ténylegesen és szívesen el is olvassák a kijelölt műveket. Ezúttal csak egy részletkérdésen szeretnék eltűnődni.

Magam már kisdiák koromban is szenvedélyes olvasó voltam, eszembe sem jutott volna, hogy az Egri Csillagokat vagy a Kőszívűt elblicceljem. Magyartanárnőm szemében is gyanún felül álltam, s nem nekem tette fel a keresztkérdést feleléskor: „Mi volt Kopereczky családi beceneve?”, pedig én sem tudtam volna rá válaszolni, bár bizony isten olvastam a Nosztyt, s mivel igen tetszett, akkorra már éppen másodszor.

Elsős egyetemistaként kis színjátékot rögtönöztem, mikor a tanszékvezető docens asszony megkérdezte, mi volt Odüsszeusz kutyájának a neve. Töprengő arcot vágtam, s hangosan morfondíroztam: „…Valamelyik félsziget… nem Peloponnészosz… nem is Attika… na persze, Argosz!” – vágtam ki diadalmasan, hála annak a listának, amelyet a kollégisták vezettek a tanárnő ellenőrző kérdéseiről.

Amikor átkerültem a katedra túlsó oldalára, s aztán időnként magam is szükségét éreztem annak, hogy tanulóim olvasási motivációját ellenőrzéssel is erősítsem, nem feledkezhettem el korábbi tapasztalataimról. Nyilvánvaló volt, hogy az előbb idézett furmányos kérdések kiötlői olyan csapdát akartak állítani, amelybe mindenki beleesik, aki csupán bebiflázott egy tartalmi kivonatot, és azt feltételezték, hogy aki viszont tényleg elolvasta magát a művet, az minden apróságra emlékezni fog, ha az kellőképpen érdekes vagy különleges. Ez a megfontolás logikusnak látszik, de a magam tapasztalata (legalábbis számomra) cáfolhatatlan érvet jelentett e megfontolás hibás volta mellett.

A regénybeli főispánt Kétinek hét alkalommal nevezik, a 26 fejezetből álló regény első három fejezetében, a trencsényi kaland leírásában, amely tulajdonképpen az előtörténet egyik szála. S bár ez a becenév összefüggésben áll a dzsentri család históriájával, konfliktus nem kacsolódik hozzá, és éppen akkor tűnik el a regényből, amikor a báró, immáron főispánként a főcselekmény két alapvető cselsorozatában (az álruhás csábítás és a kompromittálás történetében) a főszerepek egyikét játssza.

A Tróját vívó hellén sereg tagjait az elbeszélő argosziaknak nevezi, ez a név az Odüsszeiában 59-szer szerepel, hogy az ithakai király kutyája is ezt a nevet viseli, mindössze két helyen fordul elő, a 17. ének 292. és 300 sorában. E megnevezéshez semmilyen kommentár nem tartozik, nem függ össze semmilyen cselekményelemmel, nem kapcsolódik egyetlen hős sorsához sem.

A szövegismeret ellenőrzésének ez a módszere a mai pedagógiai gyakorlatban sem ismeretlen. Magam leginkább az Arany János Irodalmi Verseny feladatai közt találkozom ilyenekkel évről-évre. Ennek a versenynek éppen az a hitvallása, hogy a szenvedélyesen olvasni szerető gyerekeket jutalmazza, akik rövid idő alatt szívesen olvasnak el hét, köztük egy-két igen nagy terjedelmű regényt, figyelmesen és alaposan. Az első forduló feladatait az a cél vezérli, hogy ezt az alapos figyelmet ellenőrizze. Ennek két módszerrét alkalmazza:

− a legtöbb esetben a cselekmény részletező felidézését kívánja meg,

− néhányszor pedig a bevezető példáimhoz hasonló „érdekes apróságokra” kérdez rá.

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó című folyóirat aktuális számában.